GT3 2020 ŐSZ

Végére értünk az első évadnak!🏆

A DTM után a GT3 bajnokság is lezajlott. A 7 fordulós szervezés minden futamát élveztük, hisz a nyáron már megismert top pilótáink mellé további kiváló versenyzők érkeztek a mezőnybe, ezzel emelve a futamok amúgysem alacsony színvonalát. Még Kiss Norbinak, és a fiatal gokart versenyző Hideg Ádámnak sem volt könnyű dolga, aminek mi szervezők rendkívül örülünk, hisz egy nagyon erős csapat kezd összejönni nálunk💚

A bajnokság színvonalát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a dobogó első és harmadik foka között 3 pont volt csupán a különbség!

🥇🥈🥉😲

A teljesség igénye nélkül megkérdeztünk pár versenyzőt arról, hogy ők hogyan élték meg a GT3 bajnokságot.

🥇

Már a szezon előtti kvalifikáción látszott, hogy sokkal kiélezettebb lesz a harc az őszi bajnokságban mint az előzőben. Ezt megerősítette Kiss Norbert részvétele, ha csak egy pár futam erejéig is. Az első fordulóra többet készültem, mint az előző szezon bármelyik versenyére. Ez Misanoban zajlott, ahol az időmérőn az esővel kellett harcolni a futamon pedig egy többszörös kamion Európa bajnokkal Kiss Norbi személyében. Talán ez a futam volt az egész szezon legnehezebb futama, ugyanis a verseny felétől teljesen a határon kellett autózni, hogy Norbi ne tudjon elém kerülni. Ez sikerült is és az eseményen megszerezhető összes pontszámmal kezdhettem meg a szezont. A következő forduló Paul Ricardon zajlott, itt egy picit simábban mentek a dolgok és ismét egy tökéletes hétvégével növeltem tovább az előnyömet a pontversenyben. A harmadik forduló napján, az esemény előtt pár órával felmondta a szolgálatot a számítógép tápja így bármennyire is szerettem volna indulni sajnos ki kellett hagyjam Silverstonet. Azt gondolom Brands Hatch volt az egyik fő fordulópont a szezonban, ugyanis itt egy erős időmérő után a rajtnál egy minimálisat hibáztam. A megengedett 70km/h-t kevesebb mint egy egységgel léptem át mindössze, ami elég volt egy box-áthajtásos büntetéshez. Ezzel visszaestem a mezőny végére, ahonnan próbáltam menteni a menthetőt. A hétvége után nem voltam túl csalódott, ugyanis tudtam a tempóm itt is megvolt, de jobban kell figyeljek az apróbb részletekre is amelyeknek elég nagy döntőszerepük lehet a későbbiekben. Monzába érkezve még mindig a bajnokság élén álltam. Az időmérőn ismét hoztam a kötelezőt. A verseny a szokásos 45 perc helyett, itt 90 perces volt. A teljes 90 perc egy igazi időmérőfutam volt. Körről körre róttuk a gyorsabbnál gyorsabb időket Dencs Attilával, hogy a másikat egy pici hibára tudjuk kéztetni. Az elejétől kezdve a végéig Attila szorosan követett. A nagy menekülésben egy lekörözött pilóta, a tőlem megszokottnál korábban fékezett, erre nem számítottam és picit belécsúsztam ezzel megforgatva őt. Az autóm eleje minimálisan sérült, de még mindig Attila előtt voltam. Az utolsó 20 percben közel végig 1 másodpercre jött mögöttem, az utolsó 10 percben már többször támadást indított. Az utolsó másodpercig tartott a harc, amit végül sikerült megnyernem és ezzel a futamot is. Tudtam, ez fontos volt ugyanis itt majdnem kétszer annyi pontot osztottak mint az ezt megelőző rövid futamokon. A versenyt követő pár nap után a versenyfelügyelők kiadták a hivatalos eredményt és büntetéseket, és engem találtak hibásnak az incidesben. Időbeli büntetésemmel visszaestem a második helyre, így Attilaé lett a győzelem.A pontversenyben az előnyöm egyre jobban fogyott és két futammal a vége előtt egyre többen esélyesek lettünk a bajnoki címre. Ekkor már egy picit nagyobb nyomás helyeződött rám. Tisztában voltam vele, hogy nem szabad hibáznom és nyernem kell. Azonban a szezon legroszabb versenye számomra ezután jött.Barcelonában az időmérőt ismét sikerült az első helyen zárnom. A problémák a futam elején kezdődtek. Az egész versenyen folyamatos eső volt, azonban egy picit mellényúltam az autó beállításaival és nem működött tökéletesen. Ez látszódott is, Attila és Füzy Marci végig szorosan követtek. Az egyik lassú kanyar közepén Attila egy picit meglökött, emiatt kiforogtam és pozíciókat veszítettem. Az autó hátulján sérülés keletkezett így nehezebben vezethetővé vált. A kötelező boxkiállás letöltése közben egy hatalmasat hibáztam, slick gumit tettem az esős helyett. Emiatt mégegyszer ki kellett jönnöm a boxba és teljesen visszaestem a mezőny végére. Ettől kezdve megpróbáltam a lehető leggyorsabban menni és sikerült felküzdeni magamat a 12. pozícióba a verseny végéig. Az utolsó fordulónak így kevesebb reményekkel de ugyanakkora elszántsággal vágtam neki.A 7. verseny hazai pályán a Hungaroringen került megrendezésre. A bajnokságban ekkor már csak a 3. helyen álltam és a bajnoki címre elég kevés esélyem volt, majdnem 20 pont hátrányban voltam az első helyen lévő Dencs Attilához képest. A második helyen álló Füzy Marci jó reményekkel vághatott neki a finálénak, az egész hétvégére esőt jósoltak. Ezen körülmények között kevésbé domináns a Mercedes, ezt bizonyítja az előző futam végeredménye. Az időmérő edzésen úgy nézett ki többen esélyesek vagyunk a pole-ra, de az utolsó körök hozták az izgalmakat. Attilával mindketten a hajrában javítottunk hatalmasat és minimálisan sikerült megelőzni őt. Ez fontos volt, már itt ledolgoztam egy pontot. A versenyen szintén egész végig esett, szerencsére ide már jól be tudtam lőni az autót. Az elejétől kezdve éreztem a tempó előnyt és ezt bizonyította a futam alakulása is. Attila a rajtnál egy pár pozíciót visszaesett és ekkor volt az első pillanat, hogy tudatosult bennem talán bajnok lehetek. A versenyen teljesen egyedül autóztam az élen, habár ez elég nehéz volt a körülmények következtében. Elég intenzív eső volt és egy apró hibával könnyen értékes másodperceket vagy akár pozíciót lehet bukni. Szerencsére az autó úgy viselkedett ahogyan szerettem volna. Úgy látszott minden összeállt ismét egy elég hosszú idő óta. A futam végén a kijelzőn láttam, hogy Attilával történt valami, ugyanis ismét pozíciót bukott. Amikor leintettek az első helyen, egyrészt örültem másrészt picit csalódott voltam. Az akkori eredmények alapján egy két pont híján Attila bajnok volt. A versenyt visszanézve és hallva a kommentátorok szavait, tudtam még van remény. Végül két napra a futam után kiadták a hivatalos eredményeket és a büntetéseket, mint kiderült Attilát büntették szabálytalanságért, ezzel 2 ponttal előtte és Marci előtt sikerült megszerezni a második bajnoki címemet. Szerintem egy nagyon izgalmas és fordulatos szezont tudhatunk a hátunk mögött. Az utolsó versenyen még 4 versenyzőnek is matematikai esélye volt a győzelemre. Örülök, hogy ismét a részese lehettem ennek továbbá az egyre erősödő mezőnynek. A jövőben még izgalmasabb versenyek következhetnek és remélem több nézőt is bevonzanak a képernyők elé.Szeretném megköszönni a szervezőknek a munkát amit beletesznek, ez részünkről sem marad el egy jó eredmény érdekében. Jövőre ugyanilyen lendülettel!

Motorsportban gazdag Új Évet kívánok mindenkinek!

🥈

Az őszi szezont, ha egy szóban kellene jellemeznem, akkor a tanulságos szót használnám. 7 fordulós volt, számítottam rá, hogy nem lesz sétagalopp, főleg a bajnoki cím megszerzésének célkitűzésével együtt. Még így is a vártnál hullámzóbb szezon volt számomra. Kezdve Misano-val, ahol az 1. helyen haladva begyűjtöttem egy drive through büntetést, így pusztán egy 7. hellyel nyitottam. A paul ricardi 3. helyemet amolyan kötelező minimumnak könyveltem el, majd ezt követte a brands hatch-i futamgyőzelmem, ami kapóra jött nekem a bajnoki pontverseny szempontjából. Ezt követően egy nemzetközi esport verseny döntőjén való részvétel miatt nem tudtam indulni a silverstone-i fordulón, ami igencsak komoly pontveszteség volt számomra. Ezek után egy élvezetes, kiélezett 1,5 órás győzelemért zajló csatát sikerült vívni Monzában, ahol végül győztes lettem. Viszont az utolsó két fordulót rémálomként éltem meg. Az időjárás okozta kavar miatt a lexusos versenyzők erőre kaptak, így már ők is elkezdtek beleszólni a bajnoki dobogó leosztásába. Az időmérőket hiába hoztam le jól, és rajtoltam első sorból, a futamokon mindig belekerültem nehéz helyzetekbe, amikor az elől menők is erőteljesen ragaszkodtak a pozíciójukhoz, és én, mint támadó is ragaszkodtam a pozíció szerzésekhez. Több esetben kis kontakt lett a vége, ami sajnos vizes pályán még inkább büntetett. Az ezekből adódó súlyos büntetéseim nem segítettek a bajnoki cím megszerzésében. Így hajszál híján, de csak a bajnoki 2. helyet sikerült megkaparintanom. Igyekszem levonni a megfelelő következtetéseket ezekből a helyzetekből, próbálom a hiányosságaimat kiküszöbölni, és még tökéletesebb munkát végezve versenyezni 2021-ben.


Üdvözlettel:Dencs Attila

🥉

Már a nyári sprint kupán körvonalazódni látszódtak az erőviszonyok: Csincsik, Dencs és Kiss Norbi magasan kiemelkedtek a mezőnyből. Az első forduló előtti prekvalin is megjelent a hatalmas előnyük, fél másodperccel a mezőny előtt várták a versenyt. Itt tudatosult bennem, hogy ha a Mercedes-t választom akkor nem sok esélyem lesz egy esetleges futamgyőzelemre. Annyira szörnyű setupot sikerült Misano-ra összerakni a Mercihez, hogy több, mint 1 másodpercre voltam a top 3-tól. Úgy döntöttünk a SIMCO-s csapattársaimmal, hogy a Lexus-t választjuk és esőtáncot járunk majd minden futam előtt, ugyanis nedves pályán az RC F GT3-at nagyon könnyű gyorsan vezetni. Most így utólag azt mondanám, hogy jól választottunk, mert sikerült Barcelonában nyernem és a szezonzáró Hungaroringen is meg lehetett volna az első hely ha az időmérőn nem rontom el az utolsó mért köröm. Kicsit csalódott vagyok amiért nem sikerült kihasználni az utolsó fordulón azt, hogy még az égiek is velem voltak. Nagyon izgalmas lett a bajnokság vége annak köszönhetően, hogy Csincsik és Dencs is kihagyott egy-egy fordulót. Mióta kijött a hivatalos végeredmény, azóta folyamatosan jönnek a “Mi lett volna, ha…?” gondolatok, de inkább próbálok nem foglalkozni velük és a következő bajnokságra koncentrálok már, hogy ne a szerencsén múljon a jó eredményem. Örülök a dobogós helyezésnek, nem hittem volna, hogy a Lexus-szal összejöhet ez. Gratulálok a srácoknak az első két helyen és mindenki másnak is, akik kvalifikálták magukat legalább egy fordulóra. Büszke vagyok a csapattársaimra és szeretném megköszönni a szervezők kemény munkáját valamint a profi közvetítéseket. Izgatottan várom a folytatást!

Üdv: Füzy Marcell

Sajnos a Nyári Sprint Kupát az első forduló után félbe kellett szakítanom, így örömmel vettem, hogy viszonylag korán érkezett a folytatás az Őszi Bajnokság keretében. A bajnokság kezdete előtt a Porsche irányába kacsintgattam, viszont a csapatbajnokság kapcsán a Mercedes került előtérbe, így egy új autó tanulásával indult számomra a szezon. A misanoi futamon nagy reményekkel indultam, de sajnos egy félresikerült kvalifikáció után a mezőny hátsó feléből kellett kezdenem a felzárkózást. A futamon a tempóm meg is volt a top 5-höz, viszont a mezőnyön való átverekedés inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel zárult, így csak a top 10 közelében sikerült befutni a büntetéseket követően. Paul Ricard a nyers tempó szempontjából ígéretesen indult, a kvalifikáción az előkelő 4. helyet sikerült behúzni, ám a játék kismértékű ismerete miatt a futam első felében a tempóm nem volt elég a pozíció megtartásához, így a futam második felében való felzárkózás maradt az egyetlen remény a kár minimalizálása kapcsán. Itt nagyjából már körvonalazódott a helyzet, hogy Pósán és Füzy lesznek a legjelentősebb ellenfeleim a szezon során. Sajnos a futam végén egy harmadik fél döntötte el a Pósán és köztem zajló csatát, így a pályán alulmaradtam a pontokat illetően. A Silverstone a nagy nevek távolmaradása mellett zajlott, hiszen Csincsik és csapattársam, Dencs Ati sem állt a rajtrácsra. A pálya már szerencsére ismerős volt a nyári kupáról, hiszen ez volt az egyetlen futam, amin részt tudtam venni, viszont időhiányban nem sikerült aktualizálni a tudást, így minimális gyakorlással kellett a rajthoz állnom. Ez a hátrány a kvalifikáción viszonylag egyértelműen mutatkozott, de a futamon sikerült egy jó ritmust találni, és a második helyre behozni a Mercedest, ezzel a pontversenyben fő riválisaim előnyéből faragni a hátrányból. Brands Hatch-en mind a kvalifikációs, mind a verseny tempót erősnek éreztem. Itt nem sok kommentárt tudok fűzni az eseményekhez, Atival a csapatnak behúztuk a tankönyvi egy-kettőt. A versenyt “csak” minél kevesebb hibával kellett teljesíteni, hiszen a tempó adott volt a top 3-hoz. Monza számomra a bajnokság neuralgikus pontja volt, hiszen ez az a pálya, amit az emberek 90%-a imád és emellett gyors is rajta. Én ennek pont az ellenkezőjét testesítettem meg. Szerencsére a futam napján ezen sikerült felülkerekedni, illetve a DTM-es futamon kinyírt pedált is használható állapotra hozni, ezzel egy előkelő dobogós helyet tudtam magam mögött a 90 perces futam végén. Itt Pósán hibája kapcsán szűkült az a kör, akivel meg kellett küzdenem a bajnokság 3. helyéért. Mindenki várta az esőt, de a közkívánat ellenére is száraz futamon tudtunk végigszágudalni ezen a gyors pályán. Barcelona számomra új terep volt, és kevés gyakorlás mellett kellett maximalizálni a teljesítményt ezen az új pályán. A gyenge kvalifikációt egy jó rajt követett. Az álmokat sajnos egy versenybaleset törte szét, hiszen a futam 5. kanyarjában egy kontaktot követően a mezőnyt előtt keresztbe fordulva vártam, hogy mi lesz a sorsom, ami végül egy “severe damage”-ben testesült meg. Innentől egy féktávokon jobbra húzó autóval kellett megküzdeni a hátralévő 60 percben. Szinte az utolsó helyről kellett felzárkózni az esős futamon, viszont úgy éreztem, hogy a változó körülmények az előnyömet szolgálják, a körülöttem lévő pilótáktól rendre kevesebb hibát vétettem, így a futam végére sikerült magam vissza verekedni a 4. helyre, mellyel minimalizáltam az első körben elszenvedett károkat. Füzy futamgyőzelme nem kifejezetten jött jól a pontverseny szempontjából, hiszen így meglógott előlem jópár ponttal, ami nagy súlyt helyezett az utolsó futamra. A zárófutam számomra szintén a Monza előtti érzelmeket idézte, hiszen újból egy közkedvelt, de általam mégsem annyira kedvenc pályán kellett megmérkőzni. Az esős futam számomra teljes meglepetésként érkezett, így az első körtől egy tanulási folyamat indult el. Sajnos a Hungaroring sajátosságaiból adódóan az előzés nem volt egyszerű feladat, így a 7-8 tizedes körönkénti tempó különbséget nem sikerült pozíciókra váltani a futam folyamán. Leginkább egy csúszkálós vonatozásban nyilvánult meg a futam nagy része, így a pontverseny szempontjából nem sikerült kifejezetten előnyös helyen végezni. Összességében ez a rövid története annak, hogy hogyan sikerült 4. helyre behozni a Mercedest a pontversenyben, illetve hozzájárulni a csapat 1. helyezéséhez. Nagyon várom, hogy mit hoz a következő bajnokság, illetve remélem, hogy ettől több gyakorlással és odaadással sikerül részt venni benne. Úgy érzem, hogy a bajnokságba fektetett energia, és ebből kinyert végső tempó jól reprezentálja a végeredményt. Köszönöm a szervezők szervezésbe fektetett energiáját,  illetve a versenyzők folyamatos készülését futamról futamra.


Üdv,Kristóf

Először is köszönöm az interjút, és a szervezést. Ez a bajnokság nem úgy sikerült, ahogy terveztem. Több olyan balesetbe is keveredtem a bajnokság folyamán ami nem rajtam múlt, csak szimplán rosszkor voltam rossz helyen. Ezek ellenére a szezon végére sikerült szépíteni egy ötödik hellyel, amivel azért elégedett tudok lenni egy ilyen szezon után.
Első forduló előtt sok idő elment az autók tesztelésével, mintsem a rendes felkészüléssel. Ahogy Füzy Marci is említette egy korábbi interjújában, a mezőny színesebbé tétele volt a célunk az autó váltással. Ez viszont bizonyos áldozatokat kívánt, legalábbis az én részemről biztosan. Lexussal korábban egyszer se mentem, így az autóra se volt beállításom, és azt se tudtam, melyik beállítási irány a megfelelő ennek az autónak.
Misanóban saját hibámból adódóan, rengeteg helyet buktam boxolásnál. Ezt inkább betudom a tapasztalatlanságnak, amiből tanultam a további fordulókra. Potenciális 4. – 5. helyről nagyon hátracsúsztam és onnan kellett vissza kapaszkodjak.
Paul Ricardban sikerült abszolválnom egy borzasztó kvalifikációt. Az első kör közepéig pár helyet tudtam javítani a pozíciómon, aztán előttem történt egy kisebb baleset, amit nem tudtam elkerülni. Elindult a dominó és többször nekem jöttek, megforgattak. Az utolsó előtti helyről a 12. helyig tudtam feljönni. A Lexus gumikímélő karakterisztikája az etapok végére érződött, és a tempóm is jó volt, sajnálatos volt az első körös baleset, hiszen rengeteg pontot buktam.
Silverstone-ra kezdett összeállni egy jó beállítás az autóra, illetve a Lexus is jónak tűnt azon a pályán. Az időmérő is végre jól sikerült önmagamhoz képest, és tudtam, hogy az induló pozíciómon csak javítani tudok a verseny alatt.
Verseny elején volt pár kisebb baleset amiből kitudtam maradni. A tempóm jó volt, viszont Pósán Norbit nem tudtam megelőzni a megfelelő pillanatban, majd egy kisebb megcsúszás és egy elkerülhetetlen pici pöckölés miatt pozíciókat buktam. Onnan ismét csak visszakapaszkodni tudtam. Aztán egy büntetésnek hála 3. lettem.
Brands Hatch következett, ez a pálya nem a szívem csücske. A középmezőnyből rajtolva nem gondoltam volna, hogy ilyen jó futamom lesz és az 5. helyig tudok feljönni. Volt pár kemény csatám azon a fordulón, amit élveztem is. Összességében akkor se szerettem meg azt a pályát :D.
Monza jött. A Lexus-Monza-kapott setup trióval nem tudtam megbékélni. Ezt még tetőzte az is, hogy Monza nagyon fekszik a Mercedeseknek, így egyedül abban bíztam az utolsó sorokból indulva, hogy a 90 perc alatt lesz elég időm felkapaszkodni. Ezt a számítást hamar keresztül húzta a rajtbaleset. Pár körrel később pedig ki is löktek, majd belém is tolták a csapattársamat. Így sikerült lenullázni az autómat és vele együtt a futamomat is. Törött autóval köröztem egészen a kötelező boxig. Nem tudtam mit csinálni, így is úgy is rengeteg időt buktam volna. Boxolás után a lekörözéseknél láttam, hogy tempóm alapján sima top10-re kellett volna jönni hiába rajtoltam a mezőny végéről.
Barcelonára igyekeztem javítani a kvalifikációs tempómon. Ezzel együtt az autó beállításában is sikerült fejlődni, és jobban magamra tudtam állítani.
Aztán versenyre megjött a várva várt eső. Pár apróságot sikerült jól átállítani a futamra, hisz annak ellenére is kezelhető maradt az autó, hogy a box kiállásig nagyon nagy nyomás értékekkel mentem és a gumim is nagyon meleg volt.
Boxnál tudtam javítani a guminyomás értékeken. A tempóm is jobb lett egészen addig amíg újra el nem melegedtek a gumiaim, és a guminyomás értékek is ismét feljebb mentek az optimálisnál. Ettől a ponttól kezdve csak be kellett hozzam az autót a 3. helyen ami sikerült is.
Hungaroringre én tét nélkül érkeztem csapattársammal, Marcival ellentétben, ezért igyekeztem segíteni őt, hogy megszerezze a bajnoki címet. Az időjárás is kedvezett nekünk, bár itt annyit sajnos nem tudtunk profitálni az autó karakterisztikájából, mint Barcelonában.
Időmérő nagyon jól sikerült. Pont Marci mögé tudtam kvalifikálni magam, ezzel nem vettem el tőle pontokat. Rajtnál jól helyezkedtünk és tudtunk pozíciókat is javítani. Harmadik helyen autóztam, amikor az első kör végén Dencs Attila meglökött, ezzel pozíciókat buktam. Szerencsére az autóm nem sérült így a jó tempó megmaradt, sőt előzni is tudtam.
Box kiállás után pont Attila mögé jöttem ki, aztán pár körrel később hibázott, ezzel beékelődtem Marci és Attila közé. Tudtam, hogy kemény utolsó 15 perc fog következni, hisz Attila mindent meg fog tenni, hogy megelőzzön. Viszont csak neki volt veszteni valója. Mondhatni idegek harca volt. Végén sikerült ezt a csatát megnyerjem és harmadik helyre behozni az autót. Amennyire tudtam próbáltam segíteni Marcinak, sajnos pár ponttal így is lemaradt a bajnoki címről.
Ebben a bajnokságban ezt a fordulót élveztem a legjobban.

Ezúton is gratulálok a dobogósoknak és boldog új évet mindenkinek.

Egy nagyon izgalmas és eseménydús szezonon vagyunk túl, mind az őszi és nyári bajnokságot tekintve. Nyáron kezdtem el a Competizioneval játszani és teljesen függővé tett a játék részletessége és hangulata. Új fizika új kihívások és nagyon erős mezőnynek köszönhetően sokat tudtam fejlődni. Sokat kísérleteztem a beállításokkal, ami nem mindig jött be, de az őszi bajnokság utolsó fordulójára sikerült végre esős körülmények közt is stabilan haladni. Következő szezonra terveim közt szerepel a dobogós összetett helyezés és ha marad a GT3-as kategória akkor szinte biztos, hogy autóváltás lesz. Külön köszönet a szervezőknek, hogy egy ilyen jól kivitelezett bajnokságot hoztak össze, korrekt pontozási rendszer, életszerű szabályok és szórakoztató közvetítés, le a kalappal csak így tovább!

Összetett 10. hely. A bajnokság elején nem gondoltam volna hogy ezzel az eredménnyel is kitudok majd békülni így a végén. Nyilván többre számítottam magamtól de több tényező miatt igy alakult. Nem segített az új Bop rendszer sem, persze nem akarom csak az Audira fogni, de azért kevés pálya volt ahol igazán versenyben lehetett vele lenni. Másrészt meg ebben a mezőnyben már nem volt elég az a kevés felkészülési idő amit rá tudtam szánni egy-egy futamra.

A futamok hullámzóan alakultak. A legtöbbet Silverstontól vártam ami katasztrofálisan sikerült. Ellenben Monzal ahova alig tudtam a 24-be kvalizni az Audival magamat, jól alakult. (persze a rajtbaleset is segített) Többnyire sikerült nagyobb hibák nélkül végig csinálnom a bajnokságot leginkább a 10. hely környékén autózva, és én is próbáltam fair lenni amennyire lehetett.

A szervezés előtt megemelem a kalapom. Sikerült konstansan végig vinni az első Zengő bajnokságot. Hatalmas pozitívum volt számomra versenybírói munka. Hogy minden kontaktnak volt utóélete, nagyban emelte a bajnokság színvonalát. Az engem ért döntésekbe sem tudok belekötni. Illetve külön köszönet a közvetítésekért is.

Végül gratula a bajnoknak és a dobogósoknak! 

Hogy mennyire múlt hajszálon minden egyes foka a dobogónak, az a végső tabelláról látszik a legjobban.

Füzy Marcell csupán azért lett 3. mert kevesebb futamot nyert mint Dencs Attila!

Most egy kis szünet következik, hogy utána friss energiákkal, és új ötletekkel ugorhassunk bele a Zengő E-sport 2. évadába.

Addig is, ezzel a videóval szeretnénk megköszönni a remek élményt, amit átélhettünk veletek az őszi GT3 bajnokság alatt! 💚💚💚

Tapadásban gazdag új évet mindenkinek!

Zengő E-sport csapata